2020-10-05

Támogass minket a MagNet Banknál!

A MagNet Banknál vezetsz számlát? Esetleg ismersz olyat, aki igen? Akkor tudsz nekünk segíteni! Idén a Baltazár Színházat is támogathatják a MagNet Bank ügyfelei a Közösségi Adományozási Programban. A bank minden évben felajánlja nyereségének 10%-át civil szervezetek számára, az ügyfelek pedig a rájuk eső részről rendelkezhetnek. Nagyon örülnénk, ha elérnénk a maximális 1000000 forintot, ezért kérünk titeket, hogy ha tudtok, támogassatok minket ebben. További részletek: https://www.magnetbank.hu/a-kozossegi-bankrol/kap/ Köszönjük, ha gondoltok ránk.
2020-07-28

Baltazár Koncert augusztus 14-én Bercelen

A Baltazár Színház augusztusba Nógrád megyébe, Bercelre látogat, a Bercelszegi Öko Kisközösség táborába. Baltazár Koncert című produkciónkat láthatjátok-hallhatjátok majd, amely kellemes és vidám nyári kikapcsolódás lesz , és nem csak számotokra. Mi ugyanis a pandémia kezdete óta most állunk majd először színpadra, és nagyon várjuk már ezt az alkalmat. A koncert augusztus 14-én 16:00-kor kezdődik, a belépés ingyenes. Várunk titeket sok szeretettel! További információt a Bercelszegi Öko Kisközösség Facebook-oldalán találtok: https://www.facebook.com/Bercelszeg/
2020-06-23

Nézzünk bizakodva a jövőbe az Aranytízben, november 24-én!

Nagy sikerű, Örkény István egyperceseiből készített Nézzünk bizakodva a jövőbe! című előadásunk újra látható lesz november 24-én 19:00-kor, ezúttal az V. jerületben az Aranytíz Kultúrházban. Kováts Kriszta rendezése és a Baltazár Színház társulata hűen ábrázolja Örkény abszurd világát, és garantáltan megnevetteti a közönséget. Az előadásban a Baltazár színészein kívül Müller Péter Sziámi és Kováts Kriszta is színpadra lép. Jegyek idekattintva válthatók a jegy.hu oldalon.
2020-05-03

Egyszázalék

Miért érdemes a Baltazár Színházat támogatnod adód 1%-ával? Összeszedtünk hét érvet, hogy miért érdemes színházunkat támogatnod 1%-oddal. Május 20-ig van erre lehetőséged, adószámunk: 18091698-2-41. Érveink pedig a következők: 1. Mert professzionális, progresszív és egyedi színházi előadásokat hozunk létre. 2. Mert társadalmi munkát végzünk. Társulatunkban sérült emberek kapnak munkát és presztízst, és teret adunk számukra, hogy megmutassák tehetségüket. 3. Mert – bár, ritkán beszélünk erről – mi is független színház vagyunk, […]