A hiperkarma zenekar frontembere, Bérczesi Róbert írt számot a Baltazár társulatának. A számhoz közösen klipet is forgattunk. 

Az Olyannak láss című dal és videóklip elkészítésében Bródy János és Kirschner Péter segített Bérczesi Robinak, valamint Medgyesi Ferenc „Pite”, a Hiperkarma menedzsere, aki már nem érhette meg a klip megjelenését. Zenész barátai a klippremierrel rá emlékeznek.

A dal megírására Bérczesi Robit a Baltazár Színház társulata inspirálta. A Baltazárral először 2014-ben, az Árad a szeretet című album elkészítésekor találkozott, amelyen a magyar könnyűzenei szcéna legelismertebb tagjai zenésítették meg Müller Péter Sziámi dalszövegeit/verseit, amelyeket a színészek versei ihlettek. A közös munka nagy hatással volt Robira, az Olyannak láss keletkezésének körülményeiről a következőt meséli:

„Egy átmulatott éjszaka utáni reggelen épp itthon tébláboltam a gitárommal, amikor eszembe jutott a Baltazár Színház, és elhatároztam, hogy írok nekik egy dalt, ami róluk szól, és tudjuk együtt énekelni. Körülbelül fél óra alatt el is készültem vele, és fel is vettem a kis házi stúdiómban egy szál gitár-énekkel.”

Az Olyannak láss az egymás felé fordulásról, az egymás megértéséről és mély, valódi elfogadásáról szól, valamint annak a felismeréséről, mennyire egy hajszálon múlik csak, hogy ez az odafordulás és elfogadás megtörténik-e közöttünk. Az értelmileg sérült emberek helyzete pedig élesen modellezi ezt a kettősséget, hiszen ők azok, akik a leginkább képesek a feltétlen szeretetre és elfogadásra, miközben életük során éppen az elfogadás hiányával kell sokszor megküzdeniük. Robi ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „Nagyon szeretem a Baltazáros srácokat, úgy érzem, hogy van bennünk közös. Ilyen önzetlen, semmit nem elváró szeretetet, mint amit ők adnak nekem, csak ritkán kap az ember.”