Épül a Tükör- Bábel

Nemzetközi együttműködésben született meg a Tükör–Bábel: európai uniós támogatással dolgoznak együtt fogyatékossággal élő és nem fogyatékossággal élő művészek

 

Közvetlen európai uniós támogatásból valósult meg a Baltazár Színház vezetésével létrejött nemzetközi együttműködés, amelynek eredményeként megszületett a Kérész Művek 92. – Tükör–Bábel című közösségi performansz. A projekt a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda közreműködésével nyerte el a támogatást, és magyar, lengyel, valamint örmény partnerek részvételével valósult meg.

A többnapos budapesti műhelymunka során a Baltazár Színház, a lengyel Teatroterapia Lubelska, az örmény National Centre for Aesthetics és az Artus Stúdió művészei dolgoztak együtt. Az alkotófolyamat különlegessége, hogy fogyatékossággal élő és nem fogyatékossággal élő művészek egyenrangú alkotótársként vettek részt benne, közösen formálva az előadás tartalmát és színpadi nyelvét.

A Tükör–Bábel a kapcsolódás, a megértés és a jelenlét kérdéseit járja körül. Az előadás azt vizsgálja, hogyan találhatnak egymásra különböző kulturális hátterű, eltérő tapasztalatokkal rendelkező emberek akkor is, amikor nem beszélik egymás nyelvét. A produkció középpontjában az a gondolat áll, hogy a szavaknál sokszor erősebb kommunikációs eszköz lehet a figyelem, a cselekvés és az egymás felé fordulás.

 

Alkotó előadók


Artus: Kemény Rozália, Lukács Mihály, Mayer Zita, Mózes Zoltán, Szalay
Henrietta, Szász Dániel
Baltazár: Keresztes Anna, Kovács Panka, Kőrösi-Fehér Nándor, Medetz Attila, Szilvásy Márton
Lengyel társulat: Agnieszka Kmieć, Anna Mikusz, Michał Dziedzic, Norbert Góźdż
Örmény társulat: Mher Zalinyan-, Kristine Danielyan, Manuk Saghatelyan, Eduard Kizoghyan
Zene: Piotr Kiliański
Fény: Kocsis Gábor
Produkciós asszisztensek:
Fazekas Anna
Aleksander Budzyńsky
Zaruhi Karapetyan
Társalkotók:
Maria Pietrusza-Budzyńska
Vahan Badalyan
Elek Dóra
Kiss Gabriella
Koncepció és rendezés: Goda Gábor
TÁMOGATÓK: Co-funded by the European Union, Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda–Békásmegyer Önkormányzat, Kulturális és Innovácsiós Minisztérium, Magyar Művészeti Akadémia