2015-07-23

Farewell…

Kevesen tudják róla, hogy az 1980-as években újraéledő magyarországi modern tánc úttörői közé tartozott – tornászként kezdte, majd az ELTE angol-portugál szak elvégzésének idején visszatért a tánchoz, számos más színházi formáció mellett hosszú éveken át dolgozott az Orkesztika Mozdulatszínházzal (táncolt és fényt is tervezett). Nevéhez (is) fűződik az Ellenfény c. lap létrejötte. Tagja volt a Berger Táncegyüttesnek, a repertoár csaknem összes darabjában szerepelt.   A fénytervezést Angliában és Hollandiában tanulta, […]
2015-02-10

Boldog Óra Veszprémben

2015. február 28-án 19 órától a Veszprémi Petőfi Színházban játsszuk Boldog Óra című előadásunkat. Jegyértékesítés: a Petőfi Színház jegyirodájában és online rendszerén keresztül
2015-02-01

Sz.E.M.kápráztatós – Szirtes Edina Mókus koncertje

„Gondolattal, hittel, szeretettel. Zene. Mindenből merítős, nem kitalált akarós, skatulyázós vagy divatozós, esetleg menőzős vagy felvágós. Kizárólag zenézős. Célja megállítani az időt, gondolkodtatni, éreztetni, emberi mivoltunkba téríteni, együtt sírni-ríni, kacagni. Ha fel is kavaródunk, akkor is nyugalmat lelni a – mindent felülíró, egyetlen vigaszban, ami, amíg világ a világ, volt, van és lesz, mikor mi már réges-régen nem – a szeretetben…” 2015. február 20. 19 óra, Baltazár Ház Jegyek a […]
2014-11-22

Karády-est a Baltazár Házban

Karády-est a Baltazár Házban 2014.12.14-én 16 órától ismét a Baltazár Házban a Magyarországi Szerb Színház előadása: Idegenben keserűbb a sírás… Zenés duett dráma Karády Katalin történetéből Írta, rendezte és a tangóharmonikás katonatisztet játssza: Rusz Márk Milán Karády Katalin szerepében: Varga Klári Jegyek kaphatók a helyszínen és a jegy.hu-n