arad1

Árad a szeretet. Emberi minimum koncert – A Baltazár Színház és barátai

Bemutató: 2014. május 26-án a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében

A Baltazár Színház 1998. óta működik. A színház tagjai egy-egy darab születésekor mindig leírták gondolataikat, néhányan közülük versben. Erre alapozva született meg a Dalműhely, ahol a színészek verset írni, zeneszövegben gondolkodni tanultak. A Baltazárban színészként dolgozó Müller Péter Sziámi által vezetett foglalkozásokon a tagok ötleteiből, soraiból kiindulva dalszövegek születtek, amelyeket aztán egy-egy élvonalbeli magyar zeneszerző–előadó megzenésített. Ebből készül jelenleg az Árad a szeretet című, húsz dalt tartalmazó album. A címadó dal az azóta elhunyt Bódi László (Cipő) utolsó szerzeménye. A szcenírozott lemezbemutató koncerten a vendégalkotók saját új daluk előadásával járulnak hozzá a Baltazár Színház produkciójához.

A program azért mondható példa nélkül állónak, mert a dalszövegeket húsznál több, a magyar zenei életet eddig együtt még soha nem reprezentáló művész zenésítette meg és adja elő a lemezen és a koncerten.

Az Árad a szeretet koncert célja, hogy a fenntartható fejlődés szellemében a társadalmi együttélés etalonját példázva az őt megillető helyre pozícionálja ezt a világon is párját ritkító társulatot, és evvel erősítse a sérült emberek elfogadását, előítélet mentes megítélését, és előmozdítsa a fiatalabb korosztályok kultúrára való nyitását.

Koreográfus: Vass Lajos
Rendező: Elek Dóra
Fénytervező: Bánki Gabi
Látványtervező: Szendrényi Éva
Videó: Müller Zsófia
Házigazda: Müller Péter Sziámi

Fellépnek: Bérczesi Róbert, Bornai Tibor, Bródy János, Darvas Ferenc, Darvas Kristóf, Dorogi Péter, Falusi Mariann, Hobo, Kecskés Karina, Kováts Kriszta, Kirschner Péter, Kiss Tibor, Koncz Zsuzsa, Krulik Zoltán, Lang Györgyi, Müller Péter Sziámi, Novák Péter, Odett , Palya Bea, Szakcsi Lakatos Béla, Szalóki Ági, Szinetár Dóra, Tolcsvay László, Takáts Eszter, Varga Klári, Zorán

… And Friends: Kirschner Péter, Müller Péter Sziámi, Magyar Péter, Varga Orsolya, Duka László, Angler Ákos, Szeifert Bálint

És a Baltazár Színház színészei: Erdős Balázs, Fehér Dániel , Horváth Szilvia, Janzsó Cecília , Kozma Bognár Sándor, Keresztes Anna, Kovács Anna, Kovács Veronika, Kudari Réka, Medetz Attila, Rafael Erzsébet, Szilvásy Márton, Taligás Anna, Vörös Ferenc