Kevesen tudják róla, hogy az 1980-as években újraéledő magyarországi modern tánc úttörői közé tartozott – tornászként kezdte, majd az ELTE angol-portugál szak elvégzésének idején visszatért a tánchoz, számos más színházi formáció mellett hosszú éveken át dolgozott az Orkesztika Mozdulatszínházzal (táncolt és fényt is tervezett).

Nevéhez (is) fűződik az Ellenfény c. lap létrejötte. Tagja volt a Berger Táncegyüttesnek, a repertoár csaknem összes darabjában szerepelt.

A fénytervezést Angliában és Hollandiában tanulta, a 90-es évek végétől mint profi, kiváló fénytervező számtalan színházi produkcióban vett részt. Különböző színházi előadások fénytervezőjeként – részben a Baltazár Színházzal – eljutott Európa különböző városaiba, de Szingapúrban és Dél-Amerikában is dolgozott

Gabi 2001 óta a Baltazár Színház előadásainak a fénytervezője volt, szoros barátságban alkotott velünk. Gyászolja a Baltazár Színház minden tagja – munkatársak és színészek – akikkel különösen mély és szeretetteljes viszonyt ápolt.