Elek Dóra

Elek Dóra

Rendező, Művészeti vezető: 1998-ban alapította a Baltazár Színházat

„A művészet ott kezdődik, ahol a mű megoldást tud adni kétségeinkre, választ kérdéseinkre. Nem elég csak felvetni a problémát. A néző többet érdemel: a katarzis során újjászülethet” – vallja Elek Dóra, a társulat vezetője, aki legnagyobb sikerének azt tartja, hogy döntési helyzetbe hozott értelmi sérült embereket, akiknek életéről korábban mindig mások döntöttek: a szüleik vagy a társadalom.
„22 évvel ezelőtt feltettem nekik a kérdést: ki akar színész lenni, ki akarja a színházat hivatásának választani? Aki akkor igent mondott, azóta is a Baltazár Színház tagja. Kezükbe vették – életükben először – a sorsukat.”

Dóra életfilozófiája szerint az ember nem a létezés csúcspontjának,  hanem a körülötte élő állatokból és növényekből alkotott világ részének tekintendő. „A természet és az állatok a családom tagjai”- mondja.

Napi rendszerességgel jógázik, fut és biciklizik. Fontos számára, hogy sokat utazzon, és minél többet megismerjen az őt körülvevő világból, hiszen úgy gondolja, így juthat közelebb önmaga megismeréséhez is.

Díjak:
Legjobb Dokumentumfilmes Rendező – Jaipur Nemzetközi Filmfesztivál (2018)
Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2012)
Pannon Példakép Díj (2007)
Vámos László Díj (2006)
Gundel Díj (2005)
Cosmopolitan Díj (2003)

 

2014. Boldog Óra // 2013. Graffaló // 2012. Baltazaricum // 2011. Baltazáréji álom // 2010. Arany lépés // 2009. Fiúk, Lányok // 2008. Kőválasz // 2007. „Picasso: A világ teremtése” // 2005. Aki nevetve született // 2004. Múló Rúzs // 2003. Repülési engedély – angyaloknak // 2002. Beckett Szimfónia // 2001. Gondolj rám szívesen // 2000. Tollasbál // 1998. Ébredések