Felföldy György

Felföldy György

ének és ritmus tanár

Felföldy György, a Baltazár Színház énektanára. Nemcsak a társulatnak, hanem a Művészeti Központ diákjainak is tart ének és ritmus órákat. Célja, hogy ne csak szinten tartsa, de fejlessze is a Baltazárban játszók vagy tanulók zenei érzékét és énektudását. „Az óráimon nincs nagy tűzijáték, arra törekszem, hogy mindenki egyénileg hozza ki magából a maximumot” – mondja. Gyuri, ha szükség van rá, beugrik a színház előadásaiba is egy-egy szerepre. Így történt, hogy ideiglenesen szerepelt már a Graffaló és a Fiúk, lányok című produkcióban. A Baltazár előadásait elsősorban hitelességük miatt szereti: úgy látja, hogy a színészek itt maníros szerepformálások helyett őszintén önmagukat képesek adni a színpadon, és ebben áll a színház ereje és sikere.