Hübner Teodóra

Hübner Teodóra

(barátainak Dorka)
tervezőgrafikus, fotográfus

Dorkával 2002 óta dolgozunk együtt. Első baltazáros tervezései (leporelló és plakát) a ‘Gondolj rám szívesen’ c. előadás kapcsán készültek. A próbákat nézve elsődleges (és nagy) élménye volt, hogy a Baltazár nem jótékonysági egylet, nem szabadidőszakkör, hanem magas szintű művészeti alkotóműhely. Az azóta eltelt évek során alakult ki a színház mára markáns, mással össze nem téveszthető vizuális arculata. „Ebben a folyamatban számomra fontos állomás volt, amikor az első előadás után Rafael Erzsike a fekete-fehér leporellót lengetve azt kérdezte: »Te csináltad ezt?« Én lelkesen válaszoltam, hogy igen, én. »Mert nagyon ronda!« – mondta ő. El is magyarázta, hogy valami színesnek jobban örülne. Hálás vagyok Erzsikének. Aznap persze nem volt jó napom, de azóta különösen figyelek arra, hogy amit készítek, azt ők is szeressék. ”

Dorka a MOME-n végzett Budapesten, de Hollandiában a Minerva Art Academy-n is tanult. A Baltazár Színházon kívül főleg építészeti és képzőművészeti könyveket tervez, gyakran a fotóanyagot is ő készíti hozzá. A Baltazár próbáin, előadásain is gyakran fotóz de a hétköznapokon, a nyári táborok alkalmával is, és persze sokszor a plakátokhoz tervez és készít képeket. Az előadásokhoz tartozó plakátok és szórólapok mellett az első baltazáros könyv az ‘Örök naptár’ Bege Nóra portréinak, Vörös István haikuinak és a színészek kézírásának felhasználásával készült 2004-ben, amit a ’12 Parancsolat’-könyv követett, ami 2012-ben készült el.