Szilvásy Márton

Szilvásy Márton

színész: 2001 óta a Baltazár Színház tagja

Szilvásy Márton már egészen kicsi kora óta színész szeretett volna lenni, a Baltazár Színházban pedig megvalósíthatta gyermekkori álmát. A színpadon érzi, hogy igazán önmaga, és igyekszik a legtöbbet kihozni saját magából minden előadáson. Kollégái közül többen igaz barátai is, ezért is szeret a Baltazár társulatában. Hároméves korában kezdett el néptáncolni – a tánchoz való érzékét édesapjától örökölhette, aki a Bihari Táncegyüttes tagja volt. Marci nemcsak a színházban, hanem azon kívül is kreatívan szereti eltölteni az idejét: rajzol, ír, gitározik. Megszállott musicalrajongó, és nagyon szereti a Madách Színház produkcióit. Kedvenc előadásai a Baltazárban a Nézzünk bizakodva a jövőbe!, Az üstökös és a Boldog Óra voltak. Utóbbiban két szerepet játszott: egy farkast és Apolló szobrát. E két karakter – saját bevallása szerint – nagyon jól illett a személyiségéhez.