Vörös Ferenc

Vörös Ferenc

színész: 1998 óta a Baltazár Színház tagja

Vörös Ferenc a Baltazár megalakulása előtt Újpesten dolgozott csomagolóként, hobbija pedig a kosárlabdázás volt. Bár 1998 óta a társulat tagja, újpesti munkáját csak 2003 végén hagyta ott, öt évig keményen állta a sarat két állásában. Fecó szívvel, lélekkel és kitartással vesz részt minden olyan dologban, ami számára fontos. Szabadidejében is szereti hasznosnak érezni magát, szeret másoknak segíteni apró vagy nagyobb dolgokban: ősszel összesöpri a lehullott leveleket, télen ellapátolja a havat a színház kertjében, reggelente ő kíséri próbára ifjú kolléganőjét, Pátkai Andreát. A színházi munkában az elkészült előadásokat, a szereplést szereti leginkább. Legkedvesebb előadása a Tollasbál volt, ahol egy kisgyereket játszott. Hobbija, hogy régi modellautókat gyűjt, ezekből kedvence egy Ikarusz busz az 1960-as évekből.