Beckett szimfonia

Beckett szimfónia

Az előadás nem Samuel Beckett valamelyik abszurd drámáját mutatja be. A becketti világ sűrítményét kívánja megjeleníteni, a Baltazár Színház értelmi fogyatékos színészeivel. A Beckett teremtette figurák éppen úgy nem felelnek meg a társadalmi elvárásoknak, mint a darabban játszó színészek. Beckett lírai melegséggel szereti elesett figuráit. Ez a szeretet-érzés a darab közreműködőit is megilleti. Ez az a pont, ahol a becketti figurák találkoznak az előadás színészeivel. A látszat ellenére a Beckett-drámák nem pesszimisták, mint ahogyan a Beckett szimfónia sem. Hősei sajnálni valók. Győzelmük a társadalommal szemben nem lehet kétséges. Beckett mondja: „darabjaimat bohóctréfának kell felfogni és eszerint játszani. Szeretem, ha az egyszerű emberek nevetnek rajtuk”. A bohóc világa a külvilág felé mindig derűsnek látszik. Ami a smink és a bő ruha alatt rejtőzik, annak titka csak az övé. Játszik és játszik. Kint és bent. Melyik az igazi?

Rólunk írták

„A szó nélküli párbeszédek egyetlen szituációról szólnak. Az Ó, azok a szép napok homokbuckáját szimbolizáló csonka kúpban ugyanaz játszódik, mint a tolókocsis duettben. Az egyik emberből áradó szeretet elindul a másik felé, de valahol elakad. Sosem érkezik meg.”

Valaczkay Gabriella: Szimfónia Beckettre és bohócokra. Népszabadság, 2002. április 4.

Alkotók – rendező: Regős Pál // Zeneszerző: Faragó Béla // Díszlet, mozgás, jelmez: Regős Pál // Fény, hang: Tamás Gábor // Előadják – Erdős Balázs, Fehér Dániel, Horváth Szilvia, Kántor Nóra, Kovács Vera, Kozma Bognár Sándor, Kudari Réka, Medetz Attila, Rafael Erzsébet, Taligás Anna