Horváth Szilvia

Horváth Szilvia

színész, 1998 óta a Baltazár Színház tagja

Horváth Szilvia a kezdetek óta társulatunk tagja. A színészi munkának leginkább a szakmai részét szereti: szerepeket és koreográfiákat tanulni, saját mozgáskoreográfiát kitalálni és zenés előadásokban szerepelni. A Baltazár Színház legelső előadására is örömmel emlékszik vissza, az Ébredésekre, amelynek próbafolyamatáról Zelki János dokumentumfilmet is készített Játék az egész címmel. Szilvi élvezi azt is, hogy a színházban igazán nagy művészekkel próbálhat és léphet fel együtt, például Kecskés Karinával vagy Müller Péter Sziámival, de volt már közös előadásban  a Pa-dö-dő zenekar tagjaival, Csákányi Eszterrel és Kulka Jánossal is. „Szeretek játszani, átadni a saját érzéseimet másoknak” – mondja Szilvi hivatásáról. Kedvencei a Tollasbál, az Ébredések, a Pitypang és a Por, valamint az Árad a szeretet című koncertszínházi produkció voltak.

Szilvinek a játék nemcsak munkája, hanem szenvedélye, szívesen játszik szabadidejében is. Imád filmeket nézni, különösen azokat szereti, amik tengerparton játszódnak, mint például a Baywatch. De a magyar tengernél is jól érzi magát, sokat szokott Balatonlellén nyaralni. Nagyra értékeli azokat a pillanatokat, amikor kicsit egyedül lehet. „Sokszor szeretek elvonulni és magamban gondolkodni. Olyankor próbálok történeteket kitalálni és leírni.”