Örkény István: Nézzünk bizakodva a jövőbe!

(egypercesek több percben, zenével)
Bemutató: 2016. december 8. Baltazár Ház

Mi a groteszk? – kérdezi Örkény István és egyperceseiben ad rá választ. Ha előrehajolunk és terpeszállásban a lábunk között átnézünk, a világ fejtetőre áll. Ebből a szemszögből minden nagyon viccesnek tűnik, még egy temetés is. Az előadásban olyan ismert egypercesek elevenednek meg, mint a Nézzünk bizakodva a jövőbe!, a Nászutasok a légypapíron, a Van választásunk, a Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók!, A végzet vagy a Budapest. Megelevenednek Örkény István levelei és Meselevelei is, amelyeket a feleségének és a kisgyerekeinek írt. Schneider Zoltán élőben megszólaló zenéje köti össze a különféle részeket. A Baltazár Színház színészei Müller Péter Sziámival és Kováts Krisztával kiegészülve játszanak el mindent. Kedves Nézőink! Hajoljanak Önök is előre, hogy velünk együtt nevessenek vagy sírjanak a látottakon!

A Baltazár Színház többször, többféleképp nyúlt már klasszikusokhoz, akár keretként (Gondolj rám szívesen – Rómeó és Júlia), akár komplett feldolgozással (Baltazáréji álom – Szentivánéji álom). A kötelező olvasmányként is szereplő Örkény-művek színpadra vitelével újfent bizonyítjuk, hogy az irodalomtanárokkal ápolt hagyományosan jó viszonyunkat folyamatosan igyekszünk tovább mélyíteni. Ugyanakkor az előadás egyáltalán nem csak az iskolásokra fókuszál, hiszen Örkény nem elsősorban kötelező olvasmányokat, sokkal inkább kor- és kórképeket alkotott, amelyek méltán számíthatnak az idősebb korosztály figyelmére is.

Az előadás Örkény István egyperces novelláiból, darabjaiból és leveleiből készült. Örkény abszurd humora különösen izgalmasan érvényesül a Baltazárosok rendkívül érzékeny előadásmódjában. Írásairól úgy érezhetjük, mintha ma születtek volna: az emberi butaság, közönyösség minden korban jelen van az életünkben. Örkény felerősíti ezeket, a legkülönfélébb szituációkba helyezve a hétköznapi embereket. Amikor rajtuk nevetünk, magunkon nevetünk, magunkat látjuk viszont. A zene, a próza, a ritmus, a mozgás és a látvány együtt egészíti ki a színészek játékát. Az előadás görbe tükröt tart nekünk – ráadásul ez a tükör töredezett és különféle cserepekből próbáljuk összerakni.

Alkotók – szerkesztő-rendező: Kováts Kriszta // zene: Schneider Zoltán // látvány: Ruttka Andrea // világítás: Mudráninecz János // zenészek: Schneider Zoltán – gitár, Perger Guszty – ütőhangszerek // smink, haj: Nagy Réka // asszisztens: Mudráninecz Éva // Előadják – Erdős Balázs, Fehér Dániel, Horváth Szilvia, Keresztes Anna, Kocsi Zsófia, Kovács Panka, Kovács Veronika, Kováts Kriszta, Kudari Réka, Medetz Attila, Müller Péter Sziámi, Pátkai Andrea, Rafael Erzsébet, Szilvásy Márton, Vörös Ferenc

Rólunk írták:

„Baltazárék szellemi holdudvarához tartozni ma már munkával kiérdemelhető, nemesi kiváltság.”

(Gabnai Katalin, art7.hu) 

https://art7.hu/szinhaz/orkeny-istvan-nezzunk-bizakodva-a-jovobe-baltazar-szinhaz/